Oldal kiválasztása

Rongálások a falu területénSokadik alkalom ez már, hogy a ismeretlen, pitiáner elkövetők ilyen nehéz célpontot szúrnak ki településünk területén. Most a felújított Templom Tér, régi nevén Állomás park lett az áldozatuk.
Lakitelek Polgármesteri Hivatala feljelentést tett az ügyben a rendőrségnél!

A Művelődési Ház szervezőjének nyílt levelét a Bővebben gombra kattintással olvashatják el!


Tisztelt lakitelekiek!

Újabb érthetetlen rongálások történtek a településünkön.
A művelődési ház szigetelésén gyakorolt keménykedést most az általunk, lakitelekiek által közösen épített, majd folyamatosan karbantartott Templom téren fitogtatták az erős emberek.
A telepített facsemeték közül jó néhányat törtek derékba a vandálok, a villanyóra szekrény ajtaját és a kandeláberek üveglapjait zúzták be, a neveket őrző fatáblákat karcolták össze, az öntözőrendszer csöveit tépték szét és még sorolhatnám a károkat.
Érthetetlen a cselekmény számomra.
Nem tudom elképzeli, hogy az elkövető(k) jó érzéssel mondták el odahaza a családjuknak, hogy mit tettek… El merték egyáltalán mondani?

Valószínűleg nem.

Kíváncsi leszek, hogy majd ha egyszer ezek a vandálok a barátnőjükkel vagy a kisgyermekükkel sétálnak a parkban, ugyan el merik-e majd mesélni nekik, hogy mekkora legények voltak és hogyan szaggatták ki a facsemetéket, hogyan tették tönkre a világítást és az öntözőrendszert 2014-ben?

Valószínűleg nem.

Azt gondolom, hogy a településünket nem magunknak építjük. A gyermekeink és unokáink fogják majd értékelni a munkánkat, élvezni annak gyümölcsét. Rajtunk múlik, hogy mit tudunk rájuk hagyni.
Talán egyszer ezen mindenki elgondolkodik… még ők is.

Belicza András

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Rongálások a falu területén

Lakitelek Polgármesteri Hivatala feljelentést tett az ügyben a rendőrségnél!

Megszakítás