Oldal kiválasztása

A szülők nyáron is segítettek! | Szerző: Sütő Lászlóné


Mindig nagyon örülünk, ha a gyerekeknek jó programokat szervezhetünk és nincs annál jobb érzés, amikor a szülők körében is segítőkre találunk. Így volt ez a nyáron is. Szeretném megköszönni azt a sok-sok segítséget amellyel az OVI VAKÁCIÓT még érdekesebbé, szervezettebbé tehettük.  Mihalik Tibi bácsi és kedves felesége csónakázásban a paprikás krumpli főzésben és a szállításokban segített. Szállításban segítettek még Bali József, Berze Tibor, Szénásiné Meskó Tünde, Bori Gyula, Faragóné Prikkel Brigitta és természetesen Balla Zoltán a szamaras fogatával. Nagyon köszönöm Kissné Szabó Krisztinának, hogy pizzával kedveskedett és köszönöm Varga Józsefnek, hogy a fagyit az óvoda udvarán szolgálta ki a gyerekeknek. Köszönöm azt a sok zöldséget és gyümölcsöt amit hoztak anélkül, hogy kértük volna. Ganglné Kovács Margitnak, Laczkó Beni nagymamájának, Szakács Kálmánnak, Bori Gyulának, Szentesi Sándornénak, Fekecs Lászlónak, és a Szénási családnak. Lakitelek Önkormányzatának és Herceg Józsefnek a fürdő vezetőjének köszönöm, hogy a Tősfürdőben térítésmentesen lubickolhattak az óvodások.

Nagyon jól telt a nyár. Jó híre van az óvodánknak, hiszen itt nyáron is jó óvodába járni.Köszönjük a hozzánk való jóságukat!

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október


Javában folyik 2008/2009-es nevelési év!


2008 augusztusában közös értekezleteken beszéltük meg a nevelési év
feladatait az Eötvös Iskola óvodai intézményegységében. Ekkor készültek
a fotók.

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október


Ez történt szeptemberben


Szept. 3.: A szülői szervezet megbeszélése

Szept. 8-11-ig szülői értekezlet minden csoportban:

  • 8-a hétfő 1630-kor a Pillangó csoportban
  • 9-én kedden 1630-kor a Bóbita és a Katica csoportban
  • 10-én szerdán 1700 –kor a Margaréta és a Napsugár csoportban
  • 11-én csütörtökön 1700-kor a Vackor csoportban

Szept 11.: A minőségirányítási munkacsoport ülése.

Szept. 25.: Szülői megbeszélés a „FICÁNKA” úszótanfolyamos gyermekek szülei számára.

Szept. 26: Óvodás korú gyermekek gerinc és mozgás állapotának felmérése.

Szept. 29.: Elindult az úszótanfolyam.

Szept. 30.: Dóbiás koncert

Prokofjev: Péter és a farkas c. zenés mese, vonós és fúvós hangszerekkel.

Szept. 30.:
Szülői megbeszélés a Góliát focira járó gyermekek szülei
számára.Szeptember hónapban megtörtént a gyerekek gyógytorna szűrő
vizsgálata, melyet Gáspárné Csatári Zsuzsa gyógytornász  és Pádár
Erzsébet gyógytestnevelő végzett. A vizsgálat alapján a gyerekek kettő
csoportban gyógytestnevelési foglalkozásokon vesznek rész.

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október


Sószoba


Szeptember 17.én Lezsák Sándorral országgyűlési képviselőnkkel
Kecskeméten és Hetényegyházán már működő sószobákat néztünk meg. Lezsák
Sándor az őszköszöntő szüreti bálon jelentette be, hogy Felföldi
Zoltánnal helyi önkormányzati képviselővel közösen támogatják, hogy
óvodánkban, decemberben létrehozzunk sószobát.

Köszönjük e nemes felajánlást!

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október


Októberi események


Okt. 1.: „KÖZHÍRRÉ TÉTETIK”…..
Az október 4-én megrendezésre kerülő
ŐSZKÖSZÖNTŐ SZÜRETI FELVONULÁST ÉS BÁLAT kidobolja a kisbíró. Minden csoport kisétált a piacra.

Okt. 1.: Elkezdődnek a fociedzések.

Okt. 2.: Indulnak az Apró táncosok foglalkozásai.

Okt. 2.: Szülői megbeszélés a gyógytestnevelésen résztvevő gyermekek szüleinek.

Okt. 3.: Indul a vízhez szoktatás, melyen a Katica csoport vesz részt először.

Okt. 4.: ŐSZKÖSZÖNTŐ SZÜRETI FELVONULÁS ÉS BÁL

Okt. 8.:Szülői megbeszélés a fejlesztő foglalkozásokra járó gyermekek szülei számára.

Okt. 9.: Szülői megbeszélés a játékos angol nyelvtanuláson résztvevő gyerekek szülei számára.

Okt. 10.: Nevelés nélküli munkanap!

Okt. 15.: Őszi kirándulás a Kecskeméti Arborétumba autóbusszal a szülői szervezet támogatásával.

Okt. 20.: A beszoktatás tapasztalatainak megbeszélése a bölcsödében.

Okt. 21.: Látogatás az első osztályba. Minden óvó néni részt vesz egy tanórán.

MUNKAREND VÁLTOZÁS AZ ÓVODÁBAN!
Okt. 18-a szombat munkanap.
Október 24-ét dolgozzuk le.

ŐSZI SZÜNET

Okt. 23- nov. 2-ig őszi szünet.
Utolsó nevelési nap okt. 22.
első nevelési nap nov. 3.

Felmérésünk alapján 25 kisgyermek igényli az óvodai ellátást így az őszi szünetben a régi óvoda üzemel!


2008 október 10-e nevelés nélküli munkanap volt


Ezen a napon ülésezett nevelőtestületünk. Az értekezlet témái:

  1. A tanulási zavarok megelőzése érdekében szervezett programok megbeszélése
  2. A minőségirányítási munkacsoport éves munkatervének vitája
  3. A fejlesztő munkaközösség éves munkatervének ismertetése

Délután az óvodai intézményegység nevelőtestülete előadást hallgatott a
tanulási zavarok megelőzése témakörében Nyárlőrincen. Előadónk Bondor
Éva a kecskeméti Nevelési Tanácsadó munkatársa, gyógypedagógus és
pszicho-pedagógus volt

Ezen a napon ismerkedtünk meg Dávid Orsolya művelődésszervezővel, aki
beszélt terveiről, várta ötleteinek. A nagyon jó hangulatú beszélgetés
végén a közeljövő közös programjait is megszerveztük. Így került sor
október második hetében arra, hogy Orsi és férje Buda Bálint elhozta
óvodánkba Bátor / magyar agár / és Batu / malamut + kaukázusi juhász /
nevű igazi szánhúzó kutyájukat. Orsi szerint a kutyusok nagyon örültek,
mert a gyerekek simára simogatták a szőrüket.

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október


Mi már tornázunk | Szerző: Bohács Jenőné


Gyere te is! Minden pénteken 18:00 órától az óvoda tornatermében várjuk
azokat a felnőtteket, akik csinosak és egészségesek szeretnének lenni.

Mesélő dallamok

Az idén is folytatódik a Mesélő dallamok Dóbiás Péter zenetanár vezetésével. Szeptember 30-án volt az első nagysikerű előadás, Prokofjev: Péter és a farkas c. művével ismerkedhettek a gyerekek. Ezeken az előadásokon a   tiszaugi óvodások nagycsoportosai is részt vesznek.

A gyerekek napokig emlegették, játékukban megelevenítették az előadáson átélt élményeiket.

Legközelebb december 1-én fogunk Péter bácsival és zenész társaival találkozni.

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október


Tájékoztatók az óvodai programokról  |  Szerző: Bekéné Kotvics Edit


ELKEZDŐDÖTT A FICÁNKA ÚSZÓTANFOLYAM!

Szeptember 25-én csütörtökön megtartottuk az úszótanfolyamos gyerekek
szüleinek a tanév első megbeszélését. Gergely Péter úszás oktató
tájékoztatója képet adott az uszodában folyó fejlesztőmunkáról.
Szeptember 29-én  24  szivárvány óvodás kezdte meg az úszás alapjainak
elsajátítását a Népfőiskola Gyarmati Dezső tanuszodájában.

A szülők önmagukat beosztva szervezetten szállítják és felügyelik a „kis ficánkákat”.

Mindenki nevében köszönjük, hogy ezt a nem kis felelősséggel járó
dolgot felvállalták, hiszen vannak, akik munkájuk miatt és vannak,
akiknek nincs autójuk, s ezért nem tudják szállítani gyermekeiket.

A beosztás minden csoport ajtajában  ki van függesztve, az érintettek
nyomon követhetik azt. Reméljük az év végére valóban úgy fognak úszni a
gyerek mint a „kis ficánkák”.


Aprók tánca |  Szerző: Tábori Margit


Az Aprók tánca foglalkozások október 2-án elkezdődtek a haladó
csoportnak. 20 kisgyermek folytatja az ismerkedést az ugrós táncok
egyszerűbb lépéseivel és sok új énekes játékot is tanulnak. Ők csütörtökönként 16:30-17:30-ig táncolnak.

A kezdő csoportban sok mondókát, rövid énekes, futós, fogós, felelgetős
játékot játszunk, ismerkedünk a magyar népzene dallamvilágával és a
néptánc előkészítő mozdulatait, gyakoroljuk. Ebbe a csoportba 15-en
jelentkeztek. Keddenként táncolnak 16:30-17:30-ig. Minden kislegénynek és kisleánynak örömteli táncolást kívánok!


Hurrá! Focizunk! |  Szerző: Sütő Lászlóné


Így kiáltott az egyik kisgyerek, amikor megtudta, hogy szerdán / október 01.-én /  megkezdődik a fociedzés.

24 kisgyerek jelentkezett, így az idén is kettő csoportban szerdánként tartja az edzéseket Parti Gyula.

A kezdési időpontok 14:30 és 15:15.


Képességfejlesztő foglalkozások rendje |  Szerző: Gulyásné Szabó Gizella


Október 2. hetétől
kezdődően ebben a tanévben is 3 csoportban zajlanak majd a fejlesztő
foglalkozások a csoport beosztástól függően két hetes váltásban.
Mozgásfejlesztő foglalkozás:

  1. hétfőn két csoportban 9:00 órakor és 3 10-kor

Képességfejlesztő foglalkozás:

  1. szerdán 900 órakor a régi óvodában
  2. csütörtökön két csoportban 900 órakor és 3 10-kor az új óvodában

A fejlesztő foglalkozásokon azok a kisgyermekek vesznek részt, akiket a
Szakértői Bizottság, Nevelési Tanácsadó javasolt, illetve a csoportot
vezető óvónénik indokoltnak látják a fejlesztést az év eleji felmérések
alapján.

A foglakozásra járó gyermekek szüleinek szülői értekezletet fogunk
tartani előzetes megbeszélés alapján, ahol a szervezési feladatokon
túlmenően a fejlesztésre vonatkozóan is kapnak segítséget a szülők.


Beszédfejlesztő foglalkozások rendje |  Szerző: Gulyásné Varga Edit


A tanév elején Hegedűsné Dobos Nóra logopédus a
tankötelesek körében beszédállapot felmérést végzett melynek
eredményeként, 29 kisgyermek küzd valamilyen beszédhibával. Ezeknek a
gyermekeknek logopédiai illetve beszédfejlesztő foglalkozáson kell
részt venniük.

Logopédia. Minden hétfő délután 14:30-15:15-ig az új óvodában

Minden kedden délelőtt 7:30-9:00-ig a régi óvodában,  9:00-12:00-ig az új óvodában.

Beszédfejlesztő foglalkozások: két hetes váltásban szerdánként a régi óvodában 9:00- 10:00-ig.


Csütörtökönként az új óvodában 8:00-11:00-ig
.

Az érintettek szülői értekezleten vesznek részt, melyen megtudhatják
milyen beszédhibája van a kisgyermeknek és a csoportok beosztását,
valamint tájékoztatjuk a foglalkozások menetéről.Mindenkit szeretettel
várunk a saját gyermeke érdekében.


Élménybeszámolók az óvoda életébeől |  Szerző: Katicás óvónénik


Őszi séta a Tőserdőben

Nem volt hozzánk kegyes az ősz ebben a tanévben. Alig találtunk olyan
alkalmat, amikor hosszabb sétára tudtunk indulni, s nem kellett attól
félni, hogy megázunk, vagy megfáznak a gyerekek.

A szüreti bál előtti szerdán hívogattuk a lakiteleki lakosokat az
őszköszöntő szüreti napra – s ha már a piacig elsétáltunk – onnan már
nincs messze a Tőserdei tisztás!

Az apró lábaknak bizony nem kevés ez a séta, – főleg a
kiscsoportosoknak, de panaszkodás nélkül értünk le a Tőserdőbe, ahol
már várt bennünket az előre elkészített tízórai. / Zoli bácsi
közreműködésének köszönhetően /

A jó levegőn a zsemle is jobban esett, s utána elfogyasztottuk a piacon
kapott almát. Varga Lászlóné Julika és Tóthné Borika minden óvodás
kisgyermeknek ajándékozott egy szem almát.

Az erdő lassan már őszi színekben pompázik, sok szép színes falevelet
tudtunk gyűjteni, amelyet majd ábrázoláshoz fel tudunk használni. A
nagycsoportos gyerekek már néhány fa fajtát meg is tudtak nevezni a
szépen kialakított tanösvényen. A játszótéri játékok kipróbálása után
még egy kis sétára, nyomkeresésre is maradt időnk, s már vártak
bennünket a szülők, akik autóval hazaszállították a fáradt csapatot!


A Napsugár csoport teknős mentése |  Szerző: Laczkóné Romhányi Olga


Szeptember első hetében, az egyik reggel Kiss Csabi
teknősbékával a kezében érkezett az óvodába. Útközben találta. A
gyerekek körében nagy érdeklődést keltett, megcsodálták. Egy
akváriumban helyeztük el, a bejárati ajtó mellett, de megbeszéltük a
gyerekekkel, hogy a teknősbéka jobban szereti a természetet, ezért
elengedjük a Holt-Tiszába. Izgatottan vártuk a pénteki napot, (a
teknősbéka is) ugyanis indulás előtt félórával sikerült neki elhagyni
az akváriumot, és „gyorsan”, „sietve” távozott az óvoda udvaráról. A
teknősbéka megmentő akciónk nem sikerült, de azért jól éreztük magunkat
a Tőserdőben. Jókat játszottunk, sárkányt eregettünk, színes
papírcsónakokat engedtünk el a vízen.

Azóta is emlegetjük:
-Vajon merre jár a mi teknősünk?


Kedves Óvónénik és Szülők! |  Szerző: Privler Endréné


Ezúton szeretném megköszönni azoknak a szülőknek és nevelőknek a
segítségét, akik segítségünkre voltak az őszköszöntő nap és a szüreti
bál előkészítésében, lebonyolításában és támogatásában.

Nagyon szépen köszönöm!

Nem kis feladat egy ekkora rendezvény megszervezése, összehangolása.
Ahhoz, hogy sikert érjünk el össze kell fognunk, nem magunkért, hanem a
gyermekekért akik a jövőnk. Támogatnunk kell őket, hogy minél színesebb
képet kaphassanak a világról és értékeiről.

Sajnos az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így a délelőtti, immár
hagyományos őszköszöntő napunkat és szüreti felvonulást le kellett
mondanunk. Remélem, jövőre bepótolhatjuk. A bál vidám, felszabadult,
nagyon jó hangulatot teremtett, köszönthetjük ezt a sztár vendégünknek 
Csocsesznek, aki mindent megtett annak érdekében, hogy ez a hangulat
még jobb legyen. Mint mindig, a rendezvényeinkből befolyó bevételt, az
óvodás gyermekekre fordítjuk.

Az elmúlt tanév végén néhány SZMK-s szülő is elballagott. Őket
pótolnunk kellett. Sok szeretettel köszöntöm az új tagokat: Somodiné Bíró Ildikót, Tóthné Dudás Anasztáziát, Raisz Árpádnét, és Kökény Imrét.

Remélem és bízom benne, hogy jól fogják érezni magukat, és segítségükkel nagyon jó csapatot fogunk alkotni.Soron
következő SZMK értekezletünk: 2008 október 15. szerda 17:00 óra.
Mindenkinek kívánok boldog óvodás napokat és jó egészséget.


Őszköszöntő előtt


Több éve a szüreti felvonulást megelőző szerdai piacon doboljuk ki hagyományőrző községi rendezvényünket. Ez évben Sallai András
(önkormányzati képviselő) hirdette ki a nagy eseményt. Az eredeti
kisbíró dob nagyon jól szólt a kezében ezért javasoltuk neki, hogy az
önkormányzati rendeleteket is itt tegye közzé ezután. Érdekes esemény
ez a piacon, melyet az óvodások őszi éneke, verse követ. Az árusok és
vásárlók örömmel fogadtak bennünket.

Ebben az évben először építettünk egy fiú és lány szalmabábut az óvodák elé, hirdetve ezzel az ŐSZKÖSZÖNTŐ NAP közeledtét. Sok mosolygós lakitelekit láttunk abban az időben elhaladni az óvodák előtt, ezért érdemes volt fáradoznia Nagyné
Ibolyának, Reiszné Renátának, Tóth Péli Emőkének, Elekné Marikának és
Tóthné Anasztázia  Köszönjük Szabó Istvánnak, hogy közreműködésével az
Agrár BT a szalmabálákat kölcsönadta nekünk.

Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október
Óvodai hírek - 2008 októberÓvodai hírek - 2008 október

Óvodai hírek - 2008 október
Megszakítás