Oldal kiválasztása

A szeretet találékonnyá tesz

Nem a látogatási tilalmat, hanem az idősotthonban élők lelkében és hozzátartozóikban felhalmozódott feszültséget oldotta fel egy egészen egyszerűnek tűnő ötlet a lakiteleki Gondozási Központban karácsonykor.


Hosszú időn át nem találkozhattak gondozottaink szeretteikkel, hisz a pandémia miatt óvnunk kellett őket. Ebben a bizonytalan időszakban mintha minden idős megfeledkezett volna különböző fájdalmairól.

Egyetlen egy fájdalom volt csak, ami nem akart elmúlni, amit mindnyájan egy kérdésbe foglalva fejeztek ki, és amit mi ápolónővérként és lelkigondozóként nap mint nap hallhattunk:

– Meddig tart még ez a járvány, mikor jöhetnek már a gyerekeink, unokáink?

Hosszú ideig tartó fejfájást okozott ez a kérdés intézményvezetőnknek is, aki mindenképp szeretett volna kitalálni valamit, hogy az itt élő idősek láthassák karácsonykor családtagjaikat.

A fejtörés eredménye lett az az ötlet, hogy egy plexivel elválasztott teremben lehetővé lehetne tenni a találkozást. Ez valóban egyszerűen és nagyszerűen hangzott, ám a megvalósítása nem is volt olyan könnyű. Egyik munkatársunk fia azonban megoldotta ezt a problémát, és olyan ajtót készített, mely nemcsak átlátszó volt, hanem biztosította azt is, hogy minden higiéniai szempontnak eleget téve az idősek kezét megfoghatták családtagjaik.

Ez volt tehát a legnagyobb karácsonyi ajándék mindannyiunk számára. Az itt élő időseknek és családtagjaiknak éppúgy, mint nekünk, akik tanúi lehettünk ezeknek a különleges találkozásoknak.

Nem csupán a feszültséget oldotta fel tehát a találékony szeretet, hanem a hosszú időn át visszatartott könnyeket is. Megható volt látni, amint kéz a kézben egymásra néztek az egymást rég nem látott családtagok, anyák és apák a gyermekeikre, unokáikra, és csak csorogtak az örömkönnyek.

Megszakítás