Oldal kiválasztása

A Széchenyi körút és az Ugi út felújításáról

Tisztelt Lakitelekiek!

Amint tapasztalhatják gyors ütemben folyik a 4622-es számú út Lakiteleket átszelő szakaszának –a 44-estől a 44-esig– felújítása. A szentkirályi út folytatásában a Széchenyi körút burkolatának előkészítése, burkolása folyik.

Az Ugi út (régi gázcseretelepi szakasza) felújítása közel a befejezéshez, továbbra is építési terület, a műszaki átadásig korlátozottan használható.

Ennek a szakasznak a tulajdon- és kezelési jogáról több, egymásnak ellentmondó, többnyire téves információ látott napvilágot.

A földhivatali nyilvántartás, a tulajdoni lap 2021. október 26-i kivonata alapján:

 A 4622-es számú út Vasadi sarok és a (régi gázcseretelepi úton) vasúti átjáró közötti szakasza 1969. október 4-e óta kisajátítás útján állami tulajdonba került, azóta is állami tulajdon.

1991. január 15-e óta a kezelői jog különböző szervezeteken keresztül szintén állami kézben van.

Mindazok, akik régebb óta kísérik figyelemmel az önkormányzati munkát –képviselői, bizottsági, tanácsadói szerepükből fakadóan több információval rendelkeznek–, jól tudhatják, hogy az állam régóta törekedett arra, hogy ezt a nagyon leromlott állapotú állami utat (a régi Ugi utat, a régi 44-est) az önkormányzat tulajdonába adja, annak minden fenntartási kötelezettségével együtt. A 2019-es választásokat követően rövidesen a jelenlegi önkormányzat is kapott ilyen megkeresést, amelyet visszautasítottunk. Mindannyiunk örömére a mostani felújítással hosszú időre megoldódik az út használhatósága, azonban tudni kell, hogy a mostani folyamat egy felület felújítás, az út alapjaiban továbbra sem alkalmas nagy forgalom kiszolgálására, ezért is ért önkormányzatunk egyet azzal a megoldással, hogy a gázcseretelepi utat a 44-es irányából nem lehet használni. A falu felől zsákutcaként használható út az ott lévő lakóházak, telephelyek, mezőgazdasági területek forgalmát kiszolgálja, a 44-es felől érkező, abba az irányba haladó kerékpáros forgalom számára biztosítja a jó minőségű haladást.

Önkormányzatunk a település vagyonának megőrzésére, gyarapítására törekszik, ezért is jeleztük a tervezés során a közútkezelőnek, hogy a felújított út átvételéről kezdjünk tárgyalást.

A jelzett útszakaszok felújításáról az állam döntött, a tervek elkészítéséhez, a munka kivitelezéséhez forrást biztosított, melyhez önkormányzatunk hozzájárult, mivel a településen áthaladó közút minősége újul meg, a településen közlekedők megelégedésére.

Az állam a közúti fuvarozás ellenőrzése érdekében bevezette az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert (EKÁER), ennek egy ellenőrző kapuja van a 44-es főúton a tiszakécskei kereszteződés és a gázcseretelepi út 44-es csatlakozása között. Ennek a kikerülésére az állam nem kíván lehetőséget teremteni, ezért tiszteletben tartva az állami szándékot, fogadta el önkormányzatunk ezt a megoldást.

Tisztelt Lakitelekiek!

Egy teljes egészében felújított úttal gazdagodik településünk, vigyázzunk annak állapotára, hiszen történelmi léptékben is rég’ látott fejlesztési sorozat valósul meg a környezetünkben, hosszú ideig kell ezzel gazdálkodnunk.  

A Széchenyi körút és az Ugi út felújításáról

 

 

 

 

Megszakítás