Oldal kiválasztása

A Lakiteleki Torna Egylet megalakulásának 80. évfordulója alkalmából, ünnepi rendezvénysorozat első eseményeként 2007. május elsején, az egyesület meghívására Lakitelekre látogatott hazánk legnépszerűbb labdarúgó csapata a Ferencváros. A vendégcsapat kíséretével együtt több mint kilencszáz résztvevője, illetve nézője volt a 14 órakor kezdődő mérkőzésnek. A rendezvény déli tizenkét órától kitöltötte az egész napot, bár leglényegesebb eseményei a mérkőzést megelőző, és követő időszak közé tehetők. Sor került az évfordulóról történő megemlékezésre, Varga Sándor polgármester részéről a Ferencváros, majd Lezsák Sándor országgyűlési alelnök vendégeként dr. Fenyvesi Máté, az egykori Ferencváros és magyar válogatott balszélsőjének, mint díszvendégnek a köszöntésére; végül pedig igazi meglepetésként, a csapatok óvodások által történő felvezetésével egy időben, Kozma Józsefnek, Csikós Istvánnak és Kotvics Istvánnak köszönhetően színpompás galambröptetésre is.

A mérkőzés jó szórakoztatást nyújtott a nézőknek; ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a Fradi játékosok lélegzetvételnyi időt sem engedtek az egyébként végig meglepően jól helytállni képes hazai csapatnak.

A szünetben a korábban pályagondnoki feladatokat ellátó Parádi László kapott a lakiteleki csapat játékosai által aláírt ajándék focilabdát, majd Koncz János kezdőrúgásával kezdetét vette a második félidő. A rend kedvéért meg kell említeni, hogy Kunos Ferencnek köszönhetően az első félidei kezdő rúgás fel volt tartva barátjának Keresztes Zoltánnak, akit azonban a többszöri hangos bemondás ellenére nem tudtak elérni a rendezők.

A mérkőzést követően tombolasorsolásra került sor. Fradi dudát, sálat, fődíjként pedig a vendégjátékosok által dedikált labdát vehettek át a szerencsés nyertesek.

A mérkőzést követően baráti vacsorára került sor. Bábel Sándor őz, illetve kakas, Verebélyi Béla pedig marhalábszár pörkölttel remekelt. A vendéglátás ideje alatt Belicza András és “kis-zenekara” fokozta a kiváló hangulatot.

Az eseményen részt vett a Kecskeméti Városi Televízió, amely a soron következő sport összeállításában rövid összefoglalót is sugárzott, valamint tudósította olvasóit a Petőfi Népe is.

A mérkőzés krónikájához hozzátartozik az eredmény is, bár ezúttal igazán a lakiteleki labdarúgók  részvételi lehetősége volt a fontosabb; főleg olyan körülmények között, amikor mint az 5:0 -ás eredmény  is bizonyítja,  a hazaiaknak sikerült derekasan helytállniuk.

A rendezvénnyel kapcsolatban, ahogyan felénk lenni szokott, vannak olyanok, akik szeretnének másokban tévhitet kelteni. Nagyon tiszteletlen dolog félrevezetni bárkit is, ezért szeretném jelezni némely híreszteléssel szemben, hogy a Lakiteleki Torna Egylet egyetlen fillérrel nem támogatta a vendég Ferencváros együttesét, hiszen a nyolcvanéves fennállás évfordulójának évében talán az eddigi legkomolyabb anyagi gondokkal küszködik. A viszonylag zökkenő mentes működés annak köszönhető, hogy nem csökkent azoknak az elszántsága, kedve, akik ha kell kétkezi munkával dolgoznak az egyesület sikeres működéséért; másrészt pedig a támogatók sem hagyták magára a nehéz helyzetben az egyesületet.  Az évforduló alkalmából szervezett eseményt a mérkőzésre belépőt váltók és azok a szponzorálták, akik kifejezetten a vendég együttes támogatására tettek felajánlásokat. Csak megismételni tudom, hogy a mérkőzés megrendezése az egyesületnek egy fillérjébe sem került. El sem kezdtük volna a szervezést, bármennyire örülünk így utólag is a mérkőzés és összességében a rendezvény sikerének, ha ezért az egyesületnek anyagi áldozatot kellett volna vállalnia.

Szerettem volna már itt felsorolni mindazoknak a nevét, akik támogatói voltak az eseménynek, de a lista még nem teljes, így azt egy későbbi alkalomra halasztjuk.

Megszakítás