Oldal kiválasztása

tostakaritas2

 

Október 24-én, szombat reggel már 9 órakor benépesült a tőserdei Holt-Tisza partja. ” Szedd, hogy szebbé tedd” akciónkkal vártuk az önkéntes résztvevőket egy közös Tisztító Túrára Tőserdőbe.

A felhívásra több mint ötven segítő szándékú ember gyűlt össze, hogy közösen, egy ügyért, egy célért dolgozva, tisztábbá, szebbé varázsoljuk ezt a mi kis “csodahelyünket”. Mert bizony az.

Természetvédelmi terület, amely állat- és növényvilágával, elhelyezkedésével, méltán híres a természetszeretők körében.

Nekünk pedig, itteni lakosoknak, óvni és védeni kell, egyrészt mert nem mindegy, hogy az idelátogató vendégeket milyen látvány fogadja, másrészt mert Tőserdő nemcsak a miénk.

Gyermekeink, unokáink, dédunokáink is szeretnének majd sétálni, horgászni, túrázni ezen a vidéken, és amit örökül hagyunk, a szerint fogják ők is tovább adni.

Voltak, akiket még régebbről ismertünk, de néhány résztvevővel csak most találkoztunk először, mégis olyan családias, remek hangulatú délelőtt kerekedett, amire mindig jó lesz visszagondolni.

4-5 fős csapatokban indultunk el a Holt-Tisza belső partjain, a külső széleken, az erdei tisztásokon és a Kontyvirág tanösvényen. Egy megrakott konténer tudna mesélni a benne rejlő kincsekről, sok-sok év óta érintetlen szemétkupacokat sikerült felszámolni.

Büszke vagyok, hogy létrejött és Veletek megvalósulhatott ez az akció, többen jeleztétek, ha lesz, máskor is szívesen csatlakoztok, számíthatunk rátok.

Mindenki önzetlenül áldozott a pihenő és szabad idejéből néhány órát, de reméljük a jó hangulat és az elért eredmény kárpótolt Benneteket. Amit elterveztünk, sikeresen valóra váltottuk, a hópelyhek érkezését egy tiszta, hulladékmentes Tőserdő fogadja.

Hihetetlen csapatmunka, és számomra nagyon tanulságos nap volt. Igenis van összetartozás, van közös út, lehet számítani egymásra, csak meg kell találni a célt, ami összehoz minket. Nekünk Tőserdő az otthonunk, az örökségünk.

Köszönöm, hogy segítettetek vigyázni rá!


Tisztelettel:

Liptai Anikó

 

Külön köszönet a szervezésben nyújtott segítségért és támogatásért:

  • Madari Róbert polgármester Úrnak, Fehér István alpolgármester Úrnak és Lakitelek önkormányzatának
  • Vass Anikónak
  • FBH-NP Nonprofit Kft-nek
  • Dreampunk Original-nak

 

Köszönet a Kedves édességárus hölgynek a finomságért

  • Gencsi Arnoldnak az ásványvíz felajánlásért
  • és nem utolsó sorban a Laki-konyha vezetőségének és dolgozóinak a finom ebédért.

Fényképeinket megnézheti az eseményről ide kattintva >>

Megszakítás