Oldal kiválasztása

Egy Gangl János révén keletkezett régi kapcsolatnak köszönhetően, immár harmadik alkalommal, ezúttal 2007 szeptember 7-9 között, a csehországi barátokhoz látogatva került sor a slavicsíni – lakiteleki öregfiúk labdarúgó találkozójára. Mivel közismerten kiváló játékerőt képviselő csapat elleni mérkőzés várt a lakitelekiekre, az elutazás előtt okozott némi aggodalmat, hogy a csapat “klasszikus öregfiús” erősségei közül többek között Cseh István, Hősi Győző, Király Pál, Nyúl Tóth Béla és Tényi Lajos is hiányzott a keretből. Mindezek mellett Rózsa József is makacs sérüléssel bajlódva vállalta az utazást. Bár számára némi gyógyírt jelenthetett, hogy élete párja mindvégig mellette volt, a mérkőzést, mint utóbb kiderült, ilyen körülmények mellett sem sikerült végig játszania.

A péntek délelőtti indulásra összegyűltek és az útközben csatlakozók végül is huszonöt fős “delegációt” alkottak, amelynek nagyobb részét azért minden gond ellenére a labdarúgók alkották. A település önkormányzatát Dr. Orbán Csaba jegyző képviselte, a szintén meghívott Varga Sándor polgármester komoly családi esemény szervezési feladatai miatt ezúttal nem tudott a csapattal tartani.  Az utazás feltételeinek megteremtésében a csapat sokat köszönhet a köztiszteletben álló, nagylelkű sportbarát Verebélyi Bélának, aki mint utóbb kiderült, az együttes eredményes szereplését is jelentősen segíteni tudta; és egyébként párjával együtt ő maga is az utazó “keret” tagja volt.

A Golyó Tours luxus kényelmet biztosító autóbuszával a gyakori “pihenés” következtében mintegy kilenc órán át tartott az utazás. Az egymásról történő gondoskodásnak köszönhetően, amelyben sokak között Bábel Sándor szerzett kiemelkedő érdemeket, jó hangulatban telt az idő. Nem volt sietős az út.

LTE fotóalbum | Lakiteleki Öregfiúk Slavicínben

Az előzetes hírek szerint Slavicin környékén az elmúlt napok időjárása nem volt túl barátságos, és a hévégére sem volt semmi biztató. Slavicínbe érkezve, amikor a lakiteleki csapat koszorút helyezett el az időközben elhunyt nagyon kedves barát, Jozef a “király” sírjánál, még szemerkélt az eső. Másnap azonban ha nem is napos, de kirándulásra, sportolásra kellemes időre lehetett ébredni. Egyébként a szálláshely hűvösebb idő esetére is biztonságot jelentett. A melegtakarós ágy nyugalma a kevésbé vad időjárási viszonyok mellett is nagyon jól esett mindenkinek – főleg az első napon.Bár a mérkőzés eredetileg tervezett helyszínén, a drága “belövő” technológiával készült és még garanciális gondozás alatt álló pályát az átázás miatt nem volt szabad használni, végül a  tizennégy kilométerre lévő Luhacsovice sportkomplexumának műfüves pályájára tudták házigazdáink megszervezni a találkozót. Ha ez nem sikerül, mehettek volna a vendégek cipőt vásárolni, hiszen egy szoros kis tornateremben kellett volna valahogy a csapatoknak egymással megvívnia; így a magukkal vitt stoplis cipőket terembe alkalmas lábbelire kellett volna váltani.

LTE fotóalbum | Lakiteleki Öregfiúk Slavicínben

A szombati találkozóra mindkét részről nagy volt a készülődés. A reggelit követő rövid szabadprogram után volt egy kis déli pihenő, majd irány Luhacsovice. Irigylésre méltó szép környezetben, nagyszerű létesítmény vendégei lehettek a lakitelekiek. Maga a mérkőzés három órakor kezdődött. Két jó formában lévő csapat változatos, izgalmas játékkal szórakoztatta közönségét. A lendületes hazai támadásokkal szemben a Gulyás Sándor, Kecskés János, Sütő László, Tóth Sándor, Sütő Imre összetételű lakiteleki védelem már a kezdetektől nagyon jól állta a sarat. A középpályán Tóth János, és felváltva Dombi Sándor, Gangl János, Szabó Attila szervezték a támadásokat. A csatársorban Rózsa József, Gulyás Imre, Bohács Jenő Varga Lajos, Tőzsér Tamás és a volánnál is remekül helytálló Garai Gábor váltották egymást, több látványos akciót is vezetve. Az első félidő 1:0-ás vendégvezetéssel  zárult. Egy formás támadásnál Garai Gábor kapott nagyon jó labdát, amit egy csel után tizenhat méterről a kapu jobb oldalába helyezett.

LTE fotóalbum | Lakiteleki Öregfiúk SlavicínbenA második félidőben Czakó Zoltán állt a kapuba. Elődjéhez hasonlóan neki is voltak szép védései, egy alkalommal azonban az ellenfélnek egy közeli fejessel sikerült bevenni a kapuját, így az eredmény 1:1-re változott. Ahogy telt az idő, a lakiteleki csapat sérültjeinek száma úgy gyarapodott. Kozma Gyula a csapat “felcsere” szorgoskodott ugyan, a mérkőzés vége felé azonban minden gondos ápolás ellenére már csak ketten ültek a cserepadon. Így fordulhatott elő, hogy mindezeket előre látva, a csapattal tartó Forró Endre is játéklehetőséget kapott. A második játékrészben még az első félidei kapus, Gulyás Sándor is igyekezett kivenni a részét a mezőnymunkából- méghozzá igencsak megpörgetve a lakiteleki támadásokat. A hazaiak hálóőrének többször is nehéz helyzetben kellett hárítania. Varga Lajos révén a kapusbravúrok ellenére született egy újabb gól, amit azonban a játékvezető lest ítélve nem adott meg. Bár szabályos volt a találat, a vendégek sportszerűségét dicséri, hogy komolyan senki sem vitatkozott. A végére is maradt a barátságos döntetlen eredmény, amellyel a csapat korábbi “mágusa” Koncz János, és az őt követő Fodor József is elégedett volt. Előbbi dicsérte a fiúkat, utóbbi szinte áradozott a játék színvonaláról.LTE fotóalbum | Lakiteleki Öregfiúk SlavicínbenA mérkőzést nagyon jó hangulatú vacsora követte, ahol a sportszerűség újabb példájával lehetett találkozni. A házigazdák a döntetlen eredmény ellenére átadták a vendégeknek a díszes “vándorserleget”. Turzó Gábor, a családjával együtt rengeteget fáradozó hazaiak egyike, aki a fiatal, Prágában dolgozó orvos Tamás mellett még gyakran segített a nyelvi nehézségek leküzdésében is, mosolyogva megjegyezte persze, hogy jövőre minden igyekezettel azon lesznek, hogy a kupát visszaszerezzék. Jó mérkőzés lesz!LTE fotóalbum | Lakiteleki Öregfiúk SlavicínbenA vasárnap délelőtt szabadprogrammal telt. Már útban hazafelé, az előző napi mérkőzés helyszínének egy másik arcával sikerült megismerkedni. Luhacsovice nagyon szép üdülőhely és gyógyászati központ. Az ott fellelhető gyógyforrások vize ivókúrára, illetve inhaláció útján légúti betegségek gyógyítására alkalmas. Ami pedig a település látványát, megjelenését illeti, azon a neves építész Dusan Jurkovics kezei nyomát lehet megcsodálni jellegzetes épületeivel. Luhacsovicében várt ránk az ebéd is, amit búcsúzás előtt, minden bizonnyal legfőbb vendéglátónk, a sikeres vállalkozó Jozef Kramcsik elismertségének köszönhetően egy olyan, igencsak reprezentatív pihenőhelyen költhettünk el, ahol időnként még a cseh köztársasági elnök is tiszteletét teszi. Hazafelé már valamivel gyorsabb volt az út, de így is este tíz óra volt, mire a kellemes hétvégi kirándulás véget ért.

Az oldalon látható fotókat ifj. Sütő Imre készítette.

Megszakítás