Tájékoztató a Lakiteleki Közösségi térrel kapcsolatban

 

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy a Lakiteleki Közösségi Tér munkatársai körében változás lesz.

Galgóczy Zsolt és Lakitelek Önkormányzata közös megegyezéssel 2021. május 19-től megszünteti Galgóczy Zsolt munkaviszonyát. Ez az együttműködés kizárólag a Lakiteleki Közösségi Tér vezetésére vonatkozik. Ezúton is nagyon köszönjük Zsolt többéves munkáját!

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ez a változás azonban nem érinti a tőserdei programokat, hiszen 25 éve, azok közül többet, pl. Tőserdő Szépe –az önkormányzat és a Tőserdőért Alapítvány között minden évben megkötött szerződés alapján – az alapítvány szervezi, melynek elnöke Galgóczy Zsolt. Ezt a szerződést ebben az évben is meg fogjuk újítani, tehát az együttműködés – amiről személyesen meg is egyeztünk– folyamatos lesz, hisz a Tőserdő közös ügyünk.

A Lakiteleki Közösségi Tér irányítását megbízással, 2021. március 1-től Harmatos Zoltán veszi át, aki felsőfokú végzettséggel rendelkezik és jelenleg közművelődési szakember képzésen vesz részt.

A jelen veszélyhelyzetben a közösségi tér területén az ott dolgozókon kívül senki nem tartózkodhat, programokat előreláthatólag nem lehet tartani a közeljövőben.

Továbbra is az a célunk, hogy Lakitelek közösségét, annak sokszínű igényét a legmagasabb és legprofesszionálisabb színvonalon képviseljük és szolgáljuk.