Híreink
Ma 2020. július 12. vasárnap, Izabella, Dalma napja van.
Holnap
Jenő
napja lesz.

beve


A Biztonságos és Élhető Városokért Egyesület (BEVE – www.beve.hu) a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, önkormányzatunkkal együttműködésben több pillérből álló prevenciós programsorozatot indít településünkön.

Építsd a biztonságot!


A „Safecity 2. - Építsd a biztonságot!” című, 2020 tavaszán kezdődő és egészen 2021 májusáig tartó projekt keretében első körben az Egyesület szakemberei készítenek egy felmérést, amely bemutatja településünk aktuális biztonsági helyzetét, valamint a lakosság szubjektív biztonságérzetét. A felmérés eredményeképp elkészülő tanulmány interjúkból, online kérdőívekből származó, valamint a szakértők helyszíni vizsgálatai során összegyűjtött adatokat rendszerezi majd. Az önkormányzat rendelkezésére bocsátott tanulmány lehetővé teszi annak megismerését, hogy milyen cselekmények, jelenségek zavarják lakosaink mindennapi életét, milyen tényezők hatnak negatívan vagy éppen pozitívan a biztonságunkra és az élhetőségre.

A felmérés elkészültét követően az Egyesület munkatársai lakossági fórumokat, workshopokat tartanak majd és a lakossággal együtt beszélik át, hogy a településünknek vannak-e olyan közösségi terei, utcái, ahol esetleg kisebb beavatkozásokkal, környezeti átalakítással jobban biztosítható lenne a biztonság és az élhetőség.

Az összejöveteleken felmerülő ötletek és tervek megvalósításra kerülhetnek, méghozzá úgy, hogy a kivitelezésbe mindannyian bevonásra kerülünk.

Az Egyesület a fentieken túl bűnmegelőzési foglalkozássorozatot indít az általános iskolában is, ahol a legnagyobbakkal, így a 7. és 8. osztályosokkal beszélnek át több, fiatalokat érintő aktuális témát (pl. iskolai zaklatás, lopás, alkohol- és kábítószer-fogyasztás stb.). Ezek közül is kiemelt jelentőséget fog kapni az épített környezet szerepe a bűnmegelőzésben, így a fiatalok elsajátíthatják, hogy miként lehet nagyobb biztonságot elérni a körülöttünk lévő környezet alakításával. Ahogy mi felnőttek, úgy a fiatalok is tervezhetnek majd, s végül terveik – az előzőekhez hasonlóan – az iskola falain belül megvalósításra kerülhetnek.

A projekt végrehajtásához szükséges forrás nem az önkormányzat költségvetését terheli, azt az Egyesület, az általa elnyert pályázati költségkeret terhére biztosítja.

Kérjük a lakosságot, hogy a projekt végrehajtásában támogassák a megvalósítókat, s bíztatunk mindenkit arra, hogy minél több eseményen, rendezvényen legyen aktív résztvevője a településünk biztonságát és élhetőségét növelni szándékozó törekvésnek!

NBT logo

 


Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x

Keresés a honlapon

Otthonunk, Lakitelek újság

Otthonunk, Lakitelek újság

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Választások 2019

valasztas

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

Asp 2020

Orvosi ügyelet telefonszáma

20/915-7063

Rendőrség telefonszámai

Segélyhívó: 112

Körzeti Megbízott:

06-20-539-5899

Programnaptár

loader

Közösségi oldalunk

Közösségi média

Kecskemét és térsége turisztikai mobilapplikáció

Kecskemét és térsége mobil app

Kecskemét és térsége rendezvényei

Kecskemét és térsége rendezvényei

Üzletek nyilvántartása

Üzletek, cégek nyilvántartásának jegyzéke