Híreink
Ma 2020. augusztus 3. hétfő, Hermina, Kira napja van.
Holnap
Domonkos, Dominika
napja lesz.

Öregfiúk Ballószögön

Annak ellenére, hogy komoly hiányzói voltak, a lakiteleki öregfiúk labdarúgó csapata 2011. október 23. napján délelőtt vállalta a Ballószögön történő vendégszereplést. Hogy a csapat nélkülözte több erősségét, annak a hazaiak örülhettek igazán, hiszen a két csapat sokadik találkozóján először sikerült győzedelmeskedniük. Szoros küzdelemben 3:2-re alakult az eredmény.
Kattintson a Bővebben gombra!



Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a vendégcsapatnak még így is megvolt az „ereje” ahhoz, hogy diadalmaskodjon; már az első félidő elején eldönthette volna a mérkőzés kimenetelét, a helyzeteit azonban rendre kihagyta. Ez egyébként a felek idei harmadik „összecsapása” volt, ami jelzi, hogy igen szoros a két csapat között a kapcsolat. Különben a kapcsolatok széleskörűségét jelzi, hogy az idén a ballószögieken túl, tiszaalpári, ásotthalmi, délegyházi, szegedi és még marosvásárhelyi együttesekkel történt találkozókra is sor került.

Azon túl, hogy voltak komoly hiányzók, feltétlen említést érdemel, hogy az aktív labdarúgást a tavasszal befejező két kiválóság Magyar Péter és Verebélyi Gábor ez alkalommal kóstolt bele először az öregfiúk öltözőjének „levegőjébe”. Remélhetően tetszett neki a dolog, hiszen idővel komoly erősségei lehetnek a csapatnak. Szándékaikat, elhatározásukat akár befolyásolhatja az is, hogy ahogy az már lenni szokott, a csapat idei immár tizedik mérkőzése is jó hangulatú volt, mint ahogyan az egész, kellemes ebéddel végződő délelőtt. Szeretném, ha megengedhető lenne annyi személyesség, hogy megtiszteltetés volt számomra a meghívás, öröm, hogy pályára léphettem. Tudom persze, hogy ennek legfőbb oka az volt, hogy sérülés illetve elfoglaltság miatt hiányzott a csapatnak mindkét kapusa.

Öregfiúk Ballószögön


A fotók közül az egyiken a vendégek és vendéglátók együtt láthatók, a másikon a vendég kezdő csapat Gangl János „szárnyai alatt”. Eredetileg, az előzetes megbeszélés szerint, ez utóbbi a teljes lakiteleki keretről készült volna, a tőlünk Ballószögre elszármazott „fényképész” azonban elsiette a dolgot, így a sárgamezesek egy része erről a képről lemaradt. Hogy a lakiteleki csapat „mágusa”, játékos edzője Szabó Attila hogy maradt le minden képről, az örök rejtély marad. Lehet, hogy már a szezonzáró, Csorvás elleni mérkőzést szervezte valahol…

Öregfiúk Ballószögön


Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x

Keresés a honlapon

Otthonunk, Lakitelek újság

Otthonunk, Lakitelek újság

Magyar Falu Program

Magyar Falu Program

Választások 2019

valasztas

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16

Asp 2020

Orvosi ügyelet telefonszáma

20/915-7063

Rendőrség telefonszámai

Segélyhívó: 112

Körzeti Megbízott:

06-20-539-5899

Programnaptár

loader

Közösségi oldalunk

Közösségi média

Kecskemét és térsége turisztikai mobilapplikáció

Kecskemét és térsége mobil app

Kecskemét és térsége rendezvényei

Kecskemét és térsége rendezvényei

Üzletek nyilvántartása

Üzletek, cégek nyilvántartásának jegyzéke