Oldal kiválasztása

Fórum az agrár- és vidékfejlesztési ágazatról

Az elkövetkezendő időszakban 1300 milliárd forintot osztanak majd szét agrár- és vidékfejlesztési program keretében. Ezt Kiss Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár jelentette be a népfőiskolán tartott fórumon. A pénzre nem csak vállalkozások, de önkormányzatok, egyházak és civilszervezetek is pályázhatnak.

Amint az elhangzott, az összeg jelentős része uniós forrás, de kormányzati pénz is szerepel benne. A célkitűzés az, hogy a kis- és középvállalkozások kapjanak belőle, a vidéken élőknek munkahelyet tudjanak biztosítani, és közben a vállalkozások fejlődjenek. A pályázati pénzeket elsősorban beruházásokra szeretnék fordítani. Az államtitkár felsorolta, hogy milyen ágazatok azok, amelyek komoly támogatásban részesülnek. Említette az öntözés fontosságát, a környezettudatos gazdálkodást. Szeretnének minden ökoigényt kielégíteni. Az élelmiszerek feldolgozására is jelentős pénzt különítettek el. A kertészetek korszerűsítésére négy pályázatot is kiírtak, a borászatokra kiírt pályázatok összegét pedig megemelték. Kiss Miklós Zsolt hozzátette, hogy a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatok minden valószínűség szerint népszerűek lesznek. Megemlített azt is, hogy önkormányzatok, egyházak, de civilszervezetek is pályázhatnak, többek között épületek külső felújítására, utak javítására, piacok átalakítására. Főleg a tízezer lakos alatti települések részesülnek előnybe. Több funkciós közösségi szolgáltató központok is kialakulhatnak. Az előadás után az államtitkár válaszolt a feltett kérdésekre.

Képek:

{gallery}stories/img/hirek/agrarforum{/gallery}

Megszakítás