Oldal kiválasztása

Újít a Laki-Konyha Mint a Laki-Konyha ügyvezetője januárban azt az ígéretet tettem, hogy a gyermekétkeztetés területén is elkezdjük a korcsoportoknak megfelelő az egészséges táplálkozás irányelveit előtérbe helyező étkeztetést. A visszajelzések többségében pozitívak, ezért néhány tanáccsal szeretnénk segíteni a szülőknek.

További infók a Bővebben gomb mögött!

A szülőknek, nevelőknek és a közétkeztetőnek meghatározó szerepe van a gyermekek egészséges táplálkozásra nevelésében, mivel jórészt a gyermekkorban kialakított táplálkozási szokások és ismeretek nagyon meghatározóak a későbbiekre, sokszor az egész felnőtt életre nézve, hiszen a helyes ételválasztás, az étkezési ritmus, az ízlés kialakulása valamint a táplálkozási minták és a táplálkozási magatartás rögzülése mind 3-6 éves korra tehető. Fontos, hogy a napi mozgás mennyiségéhez, az élettani szükségletekhez igazodó legyen a gyermek étrendjének energia- és tápanyagtartalma, de az ételei ne tartalmazzanak túl sok zsiradékot, cukrot, illetve sót.
Mind otthon, mind a közétkeztetésben fontos, hogy a gyermek lehetőleg minden étkezésénél változatosan szerepeljen idényjellegű zöldség, vagy gyümölcs (nyersen, salátaként, párolva, gőzben főzve, stb.), melyek bőséges fogyasztása az egészséges táplálkozás gerincét adja. Ezek a nyersanyagok gazdag forrásai az élelmi rostoknak, vitaminoknak és ásványi anyagoknak. A gabonafélék, ezek közül is inkább a teljes értékűek (teljes kiőrlésű kenyerek, tészták, barna rizs, natúr müzlik, gabonapelyhek, gabonakásák) a napi étkezések fontos részét kell, hogy képezzék. Jó, ha a gyermek naponta több alkalommal kap tejet és tejtermékeket, mint például joghurtot, kefirt, túrót, sajtot, hiszen az ezekben lévő kalciumra, fehérjékre és B-vitaminokra fejlődő szervezetének – többek között a csontok és a fogak képzéséhez is – különösen nagy szüksége van.
A sovány húsok és húskészítmények fogyasztásának (teljes értékű fehérjék) a gyermekek táplálkozásában fontos szerepük van. Illetve heti legalább egy alkalommal tengeri hal fogyasztása is javasolt. Tojásból heti 3-5 db-ot elegendő fogyasztani.
Fontos, hogy kulturált körülmények között étkezzenek, legyen elegendő idő az étel elfogyasztására, terített asztalnál. Otthon családi körben és nem a TV előtt. Kerüljék a nassolást. A chipsek, édességek, cukrozott üdítő italok, stb. főleg „luxus kalóriákat” tartalmaznak, hasznos tápanyagokban szegények.
A felnőtteknek példát kell mutatniuk. Fontos lenne, hogy a gyermekek, ha valamit nem akarnak megenni, legalább kóstolják meg, de lényeges, hogy csak annyit fogyasszanak mindenből, amennyi 4számukra jólesik. Erőltetni semmit sem szabad. Illetve az étel soha ne legyen büntetés vagy jutalom. Vonjuk be a gyermekeket kellő odafigyeléssel a főzésbe, előkészítésbe. Ismertessük meg az élelmiszereket, alapanyagokat velük. Segítsenek a terítésnél. S többször magyarázzuk el miért fontos az egészséges táplálkozás.
Naponta 4-5-szöri étkezés javasolt, a többször kevesebbet elvén. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a reggelizés szokássá váljon. Fontos, hogy már kiskortól kezdve kapjon otthon reggelit, így később is természetes lesz számára, hogy nem indul el üres gyomorral az iskolába. Az óvodában és az iskolában, ha a gyermek háromszori étkezést kap az tízórai (nem reggeli!), ebéd és uzsonna. A reggeli és a vacsora biztosítása a szülő feladata/felelőssége.
A gyermeket érdemes időnként figyelmeztetni arra, hogy igyon, mivel sokszor – a szomjúságot nem érezve – elfeledkezik erről. Szomjoltásra legmegfelelőbbek a jó minőségű ásványvizek, csapvíz, energiamentes italok, például cukormentes gyümölcsteák, gyógynövényteák, továbbá mértékkel a hozzáadott cukrot nem tartalmazó 100%-os gyümölcslevek is. A cukortartalmú üdítők megfelelő mozgás mellett, ritkábban fogyaszthatók, de fontos, hogy ne ezek képezzék a folyadékbevitelük alapját. Az energiaitalok fogyasztása kerülendő.
A megfelelő testi és lelki fejlődés, egészségtudatos felnőtté válás érdekében fontos, hogy a szülők, a nevelők, a pedagógusok, és a közétkeztető partnerek legyenek, és hasonló szemléletet képviselve, együtt közvetítsék a gyermekek felé az egészségmegőrzés egyik alappillérének, a kiegyensúlyozott táplálkozásnak a fontosságát. Nem beszélve arról, hogy a helytelen táplálkozás elhízáshoz, betegségek (szív és érrendszeri-, daganatos-, cukorbetegség, stb.), kialakulásához vezethet.
A változás csak generációk múlva lesz érezhető, de ha már kicsi kortól tudatosan formáljuk a gyerekek ízlését, egy életre megalapozhatjuk az étkezési szokásait – ezt adja majd tovább a családjának, a gyerekeinek és így tovább.
Mi a Laki-Konyha dolgozói az elméleti szaktudásunk és gyakorlati tapasztalataink birtokában hiszünk az egészséges táplálkozás jelentőségében, jövőjében, ehhez kérünk, támogatást, a szülőktől, nevelőktől.

Megszakítás