Oldal kiválasztása

Harczos József

LTE fotóalbum | Harczos József

Harczos József

Bár még fiatalos, tettre kész, mégis azok közé tartozik, akik rongylabdával kezdtek játszadozni a lakiteleki grundokon és a Harczos Iskola melletti gödörben. Azt mondja, túlzás nélkül állíthatja, náluk különb, feszesebb, tömöttebb rongylabdát szinte biztos, hogy senki sem készített. Lehet, hogy nem pattant, mint egy gumilabda, de bizony ők még technikázni is megtanultak vele.
Részletek

Sütő Imre

Aki gyerekként karácsonykor is focizott..

Sütő Imre
Sütő Imre – a hátsó sorban középen

Az októberi nemzeti ünnep huszadik évfordulójának előestéjén egy olyan, neves labdarúgó dinasztia legidősebb képviselőjével sikerült beszélgetni, amelynek tagjai majdnem a Lakiteleki Torna Egylet megalakulása, azaz évtizedek óta jelen vannak a település sportéletében. Édesapja testvére, idősebb Sütő László, már a múlt század harmincas éviben készült fényképeken is látható, akinek fia, ifjabb Sütő László a mai napig „pályán van”, aktív pályafutása után ma lakiteleki öregfiúk erőssége, csapatkapitánya; évek óta az egyesület vezetőségének tagja, és volt elnöke is. Fiatalabb korában Imre bácsi mindkét fia is futballozott. József ugyan elhagyott vele, de Imre ma is megbízható tagja az öregfiúk együttesének. Az ő fia, Norbert a serdülő csapat „oszlopa”. Jó testi adottságokkal rendelkezik. Talán mert hirtelen „nyúlt meg”, azért lehet, hogy a nagypapa véleménye szerint ”a pályán még nem pörög annyira, mint ahogy kellene”. Műszaki érzéke viszont máris kiváló, a legjobbak között vették fel a szakközépiskolába.

Az 1936. július 25. napján született idősebb Sütő Imre már 1953-ban bekerült a nagycsapatba. A sportnak köszönhette első igazi állását. Az általános iskola befejezése után, mint „kulák gyerek”-nek, nem voltak biztatók a továbbtanulási esélyei. Abban az időben, bár többnyire fiatalok alkották, nem ifjúsági, hanem második csapatnak nevezték az utánpótlás együttest. Tizennégy évesen itt játszott, amikor állást kezdett keresni. Sportolóként, de teljes értékű munkát feltételezve, felvették kisegítőnek az akkori tejcsarnokba. Néhány hónap után már a korai keléssel járó tejbegyűjtésben is komoly feladatokat kapott. Főleg a begyűjtés körülményei, „élményei” miatt – bár becsületesen elvégezte, – nem tudta megkedvelni a rábízott feladatokat. Amikor aztán megszűnt a tejcsarnok, és állást keresett, a legendás Cseh-fivérek legidősebb tagja, a szeszfőzde és aszaló üzem vezetője vette előbb kisegítőnek, majd helyettesnek maga mellé. A katonaidő letöltését követően is itt folytatta, olyannyira, hogy 1964-ben az üzem vezetője lett. Közben már helyettesként, elkezdte Kecskeméten a mezőgazdasági szakközépiskolát, ám a felelős munkakör, a sportolás, iskolába járás, az otthoni három hold szőlő művelésének feladatai miatt választásra kényszerült. Nem akarta abba hagyni a sportolást, a vizsgákat szalasztotta el. Munkahelyén továbbra is megbecsülték, hiszen képesítései megvoltak; rendelkezett szeszfőzde vezetői, és kazánfűtői képesítéssel is. Nehézséget csak az okozott számára, hogy akkor olyan rendelkezések voltak, amelyek szerint aki szeszfőzdében dolgozik, annak családjában ugyanazon a településen nem lehetett olyan, aki kiméréssel foglalkozik. Így került aztán Tiszasasra, ahol három évig az ottani szeszfőzdét vezette. Ezután fél évig a kerekdombi ásványvíz üzem instruktora volt, majd 1971-ben az akkori tanácselnök biztatására, megnyitotta első zöldséges boltját, az állomás mellett, egy kis fabódéban. Főállású kereskedői tevékenységével a múlt év őszén hagyott fel.

Mint abban az időben sok labdarúgó palántát, őt is Hangya Antal tanár úr fedezte fel. Segítette, edzette is őket, de az iskolából a foci miatti késést senkinek nem tűrte el. A szülőháza melletti parkos részen naponta megtették, hogy fociztak, akár még Karácsony napján is. A játék az iskolakezdés előtt is nagyon jól esett. Ha mint többször megtörtént, az iskola melletti homokbányában kezdték a napot és belefeledkezve a játékba elkéstek, bizony nem maradt el a büntetés.

Mint érdekességet is érdemes lehet megemlíteni, hogy Imre bácsi nem egyedül jött a beszélgetésre. Egykori csapattársával, Fekete Józseffel érkezett. Vele egyetértésben fogalmazódott meg, hogy Hangya tanár úr volt az első olyan edző Lakiteleken, akinél mindenkinek megvoltak a feladatai, aki igyekezett fazont, arculatot adni a csapatnak.

Az elején jobbszélsőként kezdett, de játszott más posztokon, volt középcsatár is. Rengeteg emléke van a lovas kocsis, különvonatos utazásokról, kemény összecsapásokról, győzelmekről.

Egy alkalommal Csépára mentek a második csapattal, ahol mindig nagy mérkőzéseket vívtak. „Az első félidőben egy összecsapásnál leütött a hazai kapus. Amikor magamhoz tértem – mesélték a társak -, csak annyit kérdeztem: merre hajtunk? Centert játszottam. Egyszer kihúzódva a baloldalra, jó nagy szögből, ballal olyan gólt sikerült rúgnom, hogy némi remegés után a felső sarokban a háló és a tartóvas között pihent meg a labda. A mérkőzést 5:2-re nyertük.

Ötvenhatban, az akkor szokásos tiszaugi Karácsony kupán, ahol a tiszaalpári csapat volt a harmadik résztvevő, tizenöt-húsz centis hóban játszottunk. Szénporral volt kijelölve a pálya. Megnyertük a kupát, amit a győzelem tiszteletére huncut módon úgy töltögettek tele a társak, hogy mindig más ital került bele. Azóta sem ártott meg semmi annyira.”

Egy hajósi mérkőzés emlékeit is a vendégül hívott játékostárssal közösen idézi: „Nagyon kemény mérkőzés volt. A hazaiak, ahol tudtak, szó szerint ütöttek-vágtak bennünket. Szabályosan fel kellett adni a két gólos előnyünket, hagyni kellett, hogy a hazaiak kiegyenlítsenek. Ráadásul egy mentés alkalmával Józsi teljesen véletlenül arcon találta a helyi plébánost, aki az első sorból nézte a mérkőzést. Nehezen csillapodtak le a kedélyek.”

Edzői között, mint sokan mások, ő is Kozma Gyula nevét említi elsőként; elsősorban embersége miatt. „Nagyon jó ember volt” – mondja. A sort a szintén sokak által emlegetett tanító, Harczos István folytatja, majd a két kecskeméti, Mócza Ferenc és Máté Ferenc következik.

Hosszú a játékostársak névsora is. Vendége, Fekete József hozott magával egy 1953-ban készült fényképet, amelyen rajtuk kívül Harczos István, Gyöngyösi György, Kökény József, Belovits Vilmos, Tubak László, Holló Károly, Bakos István, Török János, Novák Imre és Cseh László voltak egy csapatban. Az emlékek aztán folyamatosan hívják elő a további neveket. Gregus Mihályt és azt a Molnár Lászlót, akitől mint mondja, a mérkőzések során jobbról nagyon sok jó labdát kapott.

„Kalocsán Gregus Mihály odajött hozzám, és azt mondta: Imrém! Ha jobboldali beadás jön, ne csinálj mást, csak állj be masszívan a tizenegyes pont közelében és tartsál bakot nekem! Második, vagy harmadik próbálkozásra, Molnár Laci híres, pontos beadásainak egyikéből ilyen módon gólt fejelt.”

Tizennégy éves korában fiatalon kezdett a felnőttek között játszani, és viszonylag fiatalon, harminckét évesen hagyta abba a sportolást. Szülőfaluján kívül csak katonaként Verpeléten az ottani honvéd csapatában játszott, ahol megyei másodosztályú bajnokságot is nyertek.

Két, viszonylag komoly sérülésére is emlékszik. Tiszaalpáron csúszós talajon tornacipőben játszott és elesett. Két bordája tört. Tiszakécskén egy kupameccsen mentek csúnyán belé. Pályafutásának befejezésében azonban egy munkahelyi „baleset” játszott inkább szerepet. A szeszfőzdéhez tartozó hizlalda takarmányát ők maguk hordták fel a padlásra. Egy tele „jutazsákkal”, ami azon túl, hogy közismerten súlyos volt, szélesebb volt a szokásosnál, és a padlásfeljáróban megakadt. Bár kiheverte, de azóta is szokta érezni a derekát.

Az egyik legkitartóbb, olykor igen kritikus nézője a mai csapatoknak. A serdülőktől az öregfiúkig, gyakran látni a mérkőzéseken. Az ifjúsági és felnőtt együtteseket sportbarátai társaságában legtöbbször még vidékre is elkíséri. Amikor aktívan dolgozott, a felnőtt csapat, és talán annak edzője iránti szimpátiáját gyakran kifejezte támogatásokkal is. Régóta közmegbecsülésnek örvend. Mint társaival, vele is megtiszteltetés volt a beszélgetés.

Cseh László

LTE fotóalbum | Cseh László

“A sport jóra vitt bennünket!”

A legidősebb sportember, aki meg tudja velünk osztani emlékeit, Cseh László, beszélgetésünkben Laci bácsi, aki 1922. október 27. napján született Lakiteleken. Általános iskoláit szülőfalujában végezte, az ipari- és kereskedelmi iskolát pedig Kecskeméten járta ki. A csapatban jobbösszekötőt játszott, többször volt gólkirály; híresek voltak “csuka-fejesei”. A vele történt beszélgetést foglalják össze a következő gondolatok.

Részletek

Fekete József

LTE fotóalbum | Fekete József

Sokan voltak és vannak, olyanok, akik hosszú időt töltöttek el Lakitelek sportéletében. És nem is csak ott voltak-vannak, hanem teszik is a dolgukat rendesen; nyomot is hagynak-hagytak; letették “névjegyüket”. Mint Fekete József. A vele történt beszélgetés közben idézett emlékekből táplálkoznak a következő gondolatok.

Részletek

Fazekas Sándor

Amikor Fazekas Sándor hosszú és élményekben gazdag sportpályafutására emlékezik, a boldog ifjúság és mellette az a sok szeretet jut eszébe, amiben nagyszerű játékostársai körében része lehetett. Nem csoda tehát, hogy amikor arról van szó, kikre emlékszik szívesen, majdnem egy egész csapatra való társat, barátot megnevez. Azt mondja, a sport számukra szinte minden volt; mondhatni „lefedte” a falu társadalmi életét. Sok sportszerető embert ismertek, de azt, hogy mondjuk ki volt a falu párttitkára, sokan talán nem is tudták.

Részletek

In Memoriam Gyöngyösi György

Gyöngyösi György

Gyöngyösi György
(1929-2009)

 A lakiteleki labdarúgók a 2009-2010. évi bajnoki rajtra készültek, amikor a mérkőzés napján délelőtt érkezett a szomorú hír, Gyöngyösi György, mindannyiunk Gyuri bácsija itt hagyott bennünket. Az utóbbi hetekben már alig mutatkozott. Vártuk a felkészülés időszakában, hogy egyszer majdcsak megjelenik, de hiába. Testileg és lelkileg is megtörte a súlyos betegség.

Részletek

Megszakítás