Oldal kiválasztása

A Lakiteleki Torna Egylet megalakulásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a Lakiteleken hosszabb időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtó legidősebb egykori labdarúgók részére szervezett összejövetel előtt, mintegy annak nyitányaként az egyesület mai vezetői a régiek képviseletében Gyöngyösi György, valamint a három unoka, Kozma Károly, Kozma József és Kozma Gyula társaságában koszorút helyeztek el az alapító, idősebb Kozma Gyula (1903-1994) sírjánál. A koszorúzásra annak a rendezvénysorozatnak a keretében került sor, amelyet az egyesület az évforduló alkalmából már az év elején eltervezett.

A fővárosból Lakitelekre költözött és itt szőlősgazdává, kulturális és sport missziót betöltő, sokak által tisztelt és szeretett lakiteleki polgárrá lett Kozma Gyulának voltak helyi társai. Tisztelettel adózunk az ő emlékük előtt is, akik közül Tassy Pál kovácsmestert, Lévay Tóth József asztalosmestert és Lévay László tanítót említi a krónika.

Az eseményen készült képek feltöltés alatt…

Megszakítás