Híreink
Ma 2017. november 25. szombat, Katalin, Katinka, Katrin napja van.
Holnap
Virág
napja lesz.

Az Önkormányzat három sikeres pályázatának köszönhetően összesen több mint 57 millió forint állami támogatásban részesült.

Az idei évben is meghirdetésre került - a Belügyminisztérium által - a szociális tűzifa pályázat. A korábbi évekhez hasonlóan az önkormányzat idén is pályázott, melynek eredményeképpen 3.395.980.-Ft-os támogatásban részesült. Az elnyert összegből keményfa tüzelő kerül megvásárlásra, és kiosztásra az arra rászorulók között.

A szintén a Belügyminisztérium által meghirdetett Önkormányzatok rendkívüli szociális támogatása című pályázaton 12.723.000.-Ft vissza nem térítendő állami támogatást nyert el településünk.

Ami még talán az előzőeknél is fontosabb, hogy a K&H per kapcsán felmerült Jogerős, végrehajtható bírósági ítélet alapján az Önkormányzatot terhelő fizetési kötelezettségre 41.603.650.-Ft támogatást nyert el az önkormányzat. Ezen üggyel kapcsolatban Kiss Anita polgármester asszony korábban több fórumon is felkereste Lezsák Sándort, a térség országgyűlési képviselőjét, és kérte közbenjárását.

Kis Anita polgármester asszony a sikeres pályázatokkal kapcsolatban elmondta: az önkormányzatot korábban több vád is érte a pályázatok vonatkozásában, de mint ahogy a fenti példa is mutatja, az önkormányzat továbbra is megfelelően előkészített, szakmailag és tartalmilag egyaránt helytálló pályázatokat nyújt be. A Képviselő-testület fontos feladatának tartja az arra rászorulók megsegítését, a két nyertes szociális támogatásra vonatkozó pályázat ezért is nagyon fontos. A testület az idei évi költségvetés tervezésénél figyelemmel volt az akkor még folyamatban lévő K&H perre, és annak bizonytalan végkimenetére, így akkor egy rendkívül stabil, miden körülmények között tartható és biztonságos költségvetést fogadtak el. A mostani pályázati sikernek köszönhetően a banknak visszafizetendő összeg egy részét a megítélt támogatásból tudja kiegyenlíteni az önkormányzat, nem pedig saját forrásból. Az ennek következtében felszabaduló pénzmaradvány önerős beruházások megvalósítására fordítható.

Vinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.xVinaora Nivo Slider 3.x

Keresés a honlapon

Programnaptár

loader

Orvosi ügyelet telefonszáma

20/915-7063

Rendőrség telefonszámai

Segélyhívó: 112

Körzeti Megbízott:

06-20-539-5899

Időjárás

Felhős

5°C

Lakitelek

Felhős
Páratartalom: 96%
Szél: K/DK, 11.27 km/h
Vasárnap 3°C / 7°C Záporok
Hétfő 0°C / 5°C Többnyire felhős
Kedd -2°C / 4°C Részben felhős
Szerda 0°C / 5°C Elszórtan zivatarok
Csütörtök 2°C / 5°C Eső
Péntek 0°C / 4°C Részben felhős

Térkép

 

Gyengénlátóknak

Helyi adó bevallási nyomtatványok

Helyi iparűzési adó

Iparűzési adó, építményadó, magánszemélyek kommunális adója és idegenforgalmi adó nyomtatványok. A bevallások elektronikusan és ellenőrzött formában tölthetőek ki.
Kattintson ide >>

Üzletek nyilvántartása

Üzletek, cégek nyilvántartásának jegyzéke